Bemutatkozás

Tisztelt Kamarai Tagok! Kedves Kollégák!

Tagságunk egészét jelentő információkhoz a mok.hu honlapon kívül megújult saját honlapunkon is hozzájuthattok. Kamaránk törvényben és belső szabályzatokban előírt kötelező feladatain túl az elmúlt években főleg továbbképzések és ismeretterjesztő előadások szervezésével igyekezett segíteni tagjaink munkáját, bővíteni ismereteit. Számtalan alkalommal rendeztünk ingyenes 16 pontos továbbképzéseket, valamint háziorvosoknak ciklusonként egy 50 pontos kötelező szintentartó továbbképzést is.

„Híres és elismert tudósok” sorozatunk eddigi 15 előadása nyugodtan mondhatjuk, hogy Szolnok város nagy érdeklődéssel várt fontos eseménye. Az indulástól vendégeink voltak: Kopp Mária, Czeizel Endre, Popper Péter, Hámori József, Bujdósó Gyöngyi-Mécs Károly, Vekerdy Tamás, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Hankiss Elemér, Belső Nóra, Tari Annamária, Zacher Gábor, Orvos-Tóth Noémi.
Azt hiszem ez a névsor önmagáért beszél.

Tagjaink erkölcsi elismerése érdekében alapítottuk 2009-ben az „Év orvosa” díjat, 2013-ban az „Orvosi Kamara-Szolnok” életműdíjat.
Ezen díjaink a legrangosabb megyei egészségügyi díjak közé számítanak az utóbbi évek során.
Díjazottjaink fotóit megtaláljátok honlapunkon.

Kérem, hogy javaslataitokkal, ötleteitekkel segítsétek munkánkat, rendezvényeinken minél nagyobb számban vegyetek részt a jövőben is.
Kamarai tevékenységünkhöz támogatásotokat remélve, kollégiális üdvözlettel:

dr. Molnár Ferenc elnök

dr. Hoksári László alelnök               dr. Herr György alelnök

dr. Ádám István titkár                       dr. Juhász István titkár



 

2024-ben „Az év orvosa” Dr. Parham Choroumzadeh Dashti aneszteziológia és intenzív terápiás főorvos.

2024-ben az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjat Dr. Rudner Ervin kapta a MÁV Kórház nyugalmazott főigazgatója.

Az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjasa 2023. évben Dr. Szereday Ildikó tüdőgyógyász főorvos.

Az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjas 2022. évben Dr. Fügi Sarolta pszichiáter főorvos.

Az ” Év Orvosa 2022 ” Dr. Pintye Imre radiológus főorvos

2021

Az Orvosi Kamara – Szolnok életműdíjasa Dr. Bugyi Zsuzsanna.

Az Orvosi Kamara – Szolnok életműdíjasa Dr. Bugyi Zsuzsanna.

Az év orvosa Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Dr. Horváth Judit.

Az év háziorvosa Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Dr. Szénási Szilvia.

Az év orvosa Szolnokon Dr. Tarján Péter.

Az év orvosa Karcagon Dr. Fazekas Katalin.

Az év orvosa Jászberényben Dr. Besenyi Orsolya.

2020

2020-ban Orvosi Kamara – Szolnok életműdíjban részesült: Dr. Dósa Béla gyermekgyógyász főorvos.

2020-ban Dr. Kelemen János sebész főorvos lett Az év orvosa.

2020-ban Dr. Grúber Károly osztályvezető traumatológus főorvos Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjat kapott.

2019

2019-ben Az év orvosa: dr. Maczó János

2019-ben az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjat dr. Zsembeli József kapta

2018

2018-ban az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjban dr. Selmeci Szilvia az aneszteziológia és intenzív terápia főorvosa részesült

2018-ban „Az év orvosa” dr. Nagy Anita belgyógyász főorvos

2017

Az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjat 2017-ben dr. Krivácsy Gábor szülész-nőgyógyász főorvos kapta

Az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjat 2017-ben dr. Krivácsy Gábor szülész-nőgyógyász főorvos kapta

2016. Augusztus 29.

Orvosi Kamara-Szolnok életműdíj 2016. év kitüntetettje: dr. Pap Sándor nyugalmazott sebész főorvos

2015. December 21.

2015. évben az „Év orvosa” dr. Tusnádi Anna a Hetényi Géza Kórház infektológiai osztályvezető főorvosa lett

2015. évben az Orvosi Kamara-Szolnok életműdíjat dr. Pataki Ferenc nyugalmazott sebész főorvos kapta

2014. Július 4.

Dr. Hajdú Attila baleseti sebész főorvos kapta az év orvosa díjat 2014-ben

2013. Augusztus 18.

Dr. Írás Mátyás fül-orr-gégész főorvos kapta meg elsőként a Megyei Orvosi Kamara által ebben az évben alapított „Orvosi Kamara-Szolnok” életműdíjat. Gratulálunk!

2013. június 15.

 Az év orvosa díjat Dr. Rédl Jenő elnök úr adja át Dr. Kovács Ottónak

Korábbi díjazottaink

2012-ben ” Az év orvosa” díj kitüntetettje: dr. Bagi Imre  abádszalóki háziorvos

2011-ben „Az év orvosa” díj kitüntetettje: dr. Dajka Miklós AVAS Klinika kft. Szolnok főorvosa

2010-ben „Az év orvosa” díj  kitüntetettje: dr. Gyárfás Eszter  a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház radiológus főorvosa

2009-ben „Az év orvosa” díj kitüntetettje: dr. Driesz Lajos  a Hetényi Géza Kórház  intenzív osztály főorvosa

2020

Elérhetőségeink

Cím: 5000 Szolnok, Konstantin út 44/A I/2. 

Tel/Fax: +36 56 421 222
E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől-csütörtökig: 9-14 óra
Péntek: 9-11 óra

Előzetes telefonos egyeztetés után más időpontban is lehetséges.

ELÉRHETŐSÉGEINK

Lépjen velünk kapcsolatba !

Cím: 5000 Szolnok, Konstantin út 44. I/2.

Tel/Fax: +36 56 421 222
E-mail: [email protected]